A Chloé megfigyelésével töltött második napom.
A reggel átlagosan telt - gyorsan megreggeliztem a kedvenc zabpelyhemből, és bepakoltam a Slipknot logóval ellátott hátizsákomba, majd kitoltam a garázsból a biciklimet. Az ajtóból apa még utánamkiáltott:
- Kentin, ugye az új sulidban senki nem piszkál? Mert ha igen, velem gyűlik meg a bajuk. - kiabálta, amivel kicsit zavarba hozott, mivel az egész utca hallotta, de hát az apám már csak ilyen. Mivel katona volt, és most is a seregben szolgál kiképzőtisztként, hozzá van szokva a kiabáláshoz.
- Ne aggódj apu, minden rendben. - nyugtatgattam gyorsan. Ha rájön, hogy az új suliban is piszkálnak, akkor megint kivesz az iskolából, és máshová irat be - akkor pedig ugrott a Chloé hadművelet, amit pedig nem hagyhattam. Ráadásul nem lennék annak a helyében, akiről apám megtudja, hogy bántott az iskolában. Az apám elég ijesztő tud lenni néha. Általánosban és
óvodában a tanítónők mindig féltek tőle, ezért szinte sosem mertek rám szólni, amiért Chloé mindig irigykedett rám.
- Hát rendben, fiam, de ha valaki csúnyán néz rád, azonnal szólj nekem. - mondta, majd megfordult, és visszament a házba a tejeskávéját kortyolgatva. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel, majd elindultam az iskolába.
A gimibe érve leparkoltam a bicajomat, viszont az osztályterembe igyekezve kisebb baleset ért, ugyanis egy kistestű kutya éppen engem szemelt ki legújabb játszótársának. Azon sem volt időm elgondolkodni, hogy mit keres egy kutya a suliban, amikor az igazgatónő kiabálása ütötte meg a fülemet.
- Új fiú, azonnal állítsa meg azt a kutyát!! - ordította.
- T-t-tessék? - kérdeztem zavarodottan, de a kutya addigra már kereket oldott, mire felfogtam, hogy az igazgatónő mit várt tőlem.
- A csudi-mudiba, már megint elszaladt! - lihegte, mikor odaért mellém. - Ez a drágaságom, Totó volt. Nagyon energikus jószág. - mondta mosolyogva. Úgy tűnik, ha a kutyájáról beszél, nagyon felvidul valamiért, biztosan nagyon szereti. Én annyira nem szeretem a kutyákat, mert félek tőlük... bár az ilyen kicsik annyira nem ijesztőek, most, hogy én is nagyobbra nőttem.
- Egészen véletlenül pont magát kerestem, és Chloét, a másik új diákot. - folytatta az igazgatónő, miközben a szétzilálódott haját igazgatta. - Elfelejtettem mondani, hogy még klubbot is kell választaniuk. Fontolja meg alaposan a
döntést, mert év közben már nem lesz lehetősége klubbot váltani!
- É-értem. - mondtam elgondolkodva. Lássuk csak...általánosban Chloéval a zenei klubban voltunk, mert Ő nagyon szereti a zenét. Akkor valószínűleg most is a zenei klubhoz fog csatlakozni! - A zenei klubhoz szeretnék csatlakozni, ha lehetséges. U-ugye van zenei klub? - kérdeztem idegesen. Ha nincs ilyen klub, nem tudom, mihez fogok kezdeni. Nem vagyok valami atlétikus, és úgy különösebben semmiben sem vagyok jó.
- Hát persze, hogy van. A következő szünetben mondja meg Natanielnek, hogy melyik klubot választottam, és a többit majd Ő elintézi. - mondta, és már távozott is. Én is sietősre fogtam, mert abben a pillanatban megszólalt a csengő.
Gyorsan befutottam az osztályterembe, és helyet foglaltam egy üres padnál...Chloé még nem volt bent, amit szomorúan tapasztaltam. Viszont ott volt az az ijesztő vörös hajú srác, akibe tegnap véletlenül belerohantam. Gyorsan félrenéztem, hogy ne vegye észre, hogy bámulom... és ekkor befutott Chloé is. Integetni kezdtem neki, hogy jelezzem, üljön mellém, itt még van szabad hely, azonban Ő észre sem vett. Rám sem nézve leült...a vörös hajú srác mellé? Ez meg mit jelentsem?
Teljesen lesokkolódtam. Chloé nem vette észre, mennyire ijesztő ez a srác? Így töprengtem magamban... talán Chloé jobban megváltozott, mint gondoltam.
Egész órán ezen töprengtem, ezért teljesen meglepődtem, mikor meghallottam az óra végét jelző csengőt. A szünetben kénytelen kellett, ismét elmentem a DÖK elnököz, Natanielhez. Elmondtam neki, hogy a zenei klubhoz szeretnék csatlakozni, és azt mondta rendben, felírja a nevemet. Megkönnyebbültem jöttek el tőle, legalább ezúttal nem sütött el egy viccet sem.
Ezután már csak két órám volt, de Chloé továbbra sem ült mellém, de még csak szóra sem méltatott, ami elszomorított. Úgy tűnik, ma sem tudunk beszélgetni...
Az utolsó óra után éppen a biciklitárolóhoz tartottam, mikor valaki az utamat állta. Ijedten léptem egyet hátra, arra számítva, hogy a magas, vörös srác jött, hogy megverjen, de tévedtem. A szőke, göndör hajú lány állt előttem, az elmaradhatatlan követőivel. Úgy tűnik, az egyikük mindig rágózott, a másik pedig a nap 24 órájában rúzsozza a száját.
- M-m-mit szeretnél? - kérdeztem rosszat sejtve. Tegnap elég undok volt velem ez a három lány.
- Mégis mit gondolsz? Tegnap csak úgy belém jöttél, igaz, Charlotte, Li? Ezt nem hagyhatom szó nélkül...tudod, én a DÖK elnök, Nataniel húga vagyok. Ha nem szeretnéd, hogy megtudja, milyen tiszteletlen voltám velem, meg kell venned a hallgatásomat... vagy csúnya dolgok fognak történni.
- M-mit tehetek érted? - kérdeztem nagyot nyelve.
- Éppenséggel pénz szűkében vagyok, délután pedig vásárolni kell mennem, mivel kijött a legújabb kollekció... Szóval, ide a pénzeddel. - nyújtotta a tenyerét. Most mihez kezdjek? Félek, ha nem engedelmeskedem, a DÖK elnök tényleg bosszút áll rajtam, talán még az igazgatónőnek is elmondja, hogy 'bántottam' a húgát...akkor pedig bajba kerülök, és talán kivesznek az iskolából...vagy akár ki is rúghatnak, azt pedig nem engedhetem! Semmi képpen sem. Nem maradt más választásom...meg kellett vennem a hallgatását.
- Tessék, itt az összes pénzem... - mondtam, és kivettem a tárcámból 20 dollárt.
- Tsk, hát ez nem valami sok... - sóhajtott fitymáló arccal a lány. - Egyelőre megelégszem ennyivel. Viszont ha legközelebb is keresztbe teszel nekem, pöttöm, a helyedben felkészülnék!
Ezzel otthagytak, és vissza sem néztek...ezt megúsztam. Egyelőre... nagyon dühös voltam később magamra, amiért nem tettem semmit, de hát akkor és ott nagyon megijedtem, hogy nem tudom folytatni a tervemet. Most pedig ez az elsődleges.
Ez után az incidens után már zavartalanul folytathattam a napomat. Hazaérve megcsináltam a házi feladatomat, és azon gondolkodtam, mi legyen a következő lépés Chloé esetében, amikor anyukám a tökéletes ötlettel állt elő. Bár erről valószínűleg neki sejtése sem volt.
- Kentin drágám, végeztél a házi feladatoddal? Akkor vidd át légy szíves ezt a sütit Chloénak, és a keresztanyjának, Pixie-nek... túl sokat sütöttem, és gondoltam, küldök át a közeli ismerősöknek és szomszédoknak. Menj csak, biztosan lesz Chloéval miről beszélgetnetek. - mondta, és rámkacsintott. Ha te azt tudnád, anyu...
Ezzel tehát ismét biciklire pattantam, és elkerekeztem a néhány utcányira lakó Pixie-hez és Chloéhoz. Reményteljesen csöngettem be hozzájuk, hiszen ilyen módon belépést nyerek Chloé lakásába, és még ürügyet sem kell kitalálnom, ezzel anyukám már ellátott. Pixie néni nyitott ajtót.
- Oh, Kentin, mi szél hozott? Hmmmm, mi ez a finom illat? Csak nem süteményt érzek? - kérdezte a levegőbe szagolva.
- De, az. Anyukám túl sokat sütött, és azt mondta, hozzak át belőle. - mondtam vidáman. - Chloé itthon van? - kérdeztem reménykedve.
- Sajnos nincs szerencséd, drágám, Chloé még nem jött haza... kiváncsi vagyok, mi lehet vele, nem jellemző rá, hogy későig kimarad. Bár még ráér hazaérni. Fiatalság, ugyebár. Azt hiszem, ez megbocsátható bűn. - mondta kedélyesen Pixie néni, miközben beinvitált a lakásba, és leültetett a konyhában. A sütemény mellé tejet szolgált fel, azután pedig lelkesen hozzálátott a süteményhez, anyukám cukrásztudományát dicsérve.
- Apukád aztán igazán szerencsés...hmm...ez isteni! - mondogatta egyre.
- Hát igen...de azért kicsit rosszul érzem magam miatta...mármint, úgy értem, sajnálom Chloét... hiszen Ő már sosem ehet az anyukája sütijéből. Az övé is mindig nagyon finom volt. - próbáltam puhatolózni.
- Hát igen, az a borzalmas baleset... - sóhajtott Pixie néni, hirtelen elkomorodva. - Ha az a baleset nem lett volna, még mindig élne a legjobb barátnőm. Persze, én nem mondhatok ilyet, hiszen Chloé az édesanyját veszítette el. És az édesapját. Szegény gyermek... - elővett egy zsebkendőt, és hangosan kifúja az orrát. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért miattam érzékenyült el. De szerencsére a tervem bejött. - És a legrosszabb az egészben - folytatta - hogy még a rendőrök is értetlenül állnak a dologhoz... a legutóbb azt mondták nekem, még mindig nem zárták le a nyomozást.
- De miért nem? Hiszen baleset volt - próbálkoztam - nem igaz? Miért nyomoznak még mindig?
- A részletekbe nem avattak be. - mondta sértődve Pixie. Az orrával rosszallóan grimaszolt. - Csak annyit tudok, hogy elvégezték azt az izét...azt a vizsgálatot, amikor az aszfalton maradt autógumi nyomok alapján rekonstruálják a balesetet... arról motyogtak valamit, hogy a nyomok nem egyeznek. Hogy nem balesetre utalnak a foltok az aszfalton... valami bonyolult ábrát is mutogattak, de én nem tudtam kivenni belőle semmit... De hát ami megtörtént, megtörtént. Eltemettük őket... Remélem a zsernyákok is lezárják hamarosan a nyomozásukat, és békében nyugodhatnak szegények. És Chloé
is megnyugszik végre. Borzalmasan kiborították a történtek...de ház ez természetes. El sem tudom képzelni, min megy most keresztül. De persze minden erőmmel támogatom. - mondta kissé pozitívabban. - És Chloé nagyon szerencsés, hogy egy ilyen régi barát áll mellette, mint te. - nézett rám - Bizony nagyon szerencsés. Biztosan te is mindent megteszel, hogy felvidítsd, tehát én is keményen fogok próbálkozni! De elég ebből a szomorú témából, amikor ilyen finom sütemény vár arra, hogy elfogyasszuk! - zárta le a témát. Szívesen tudtam volna meg többet, de nem akartam tovább faggatni. Így is többet kaptam, mint amit vártam ettől a látogatástól, még ha Chloéval nem is találkoztam.
Megköszöntem a vendéglátást, és Pixie néni hálálkodva a süteményért, kikísért. Megígértette velem, hogy átadom anyunak az üzenetet, miszent isteni volt a sütemény, és gondolataimba mélyedve hazatoltam a bicajomat.
Most már roppantul kíváncsi vagyok, mi is történt azon a bizonyos napon... és kiderítem, ha addig élek is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése