3. fejezet: Nem füves, botanikus!

-NEM FÜVES, BOTANIKUS!-

Reggel Pixie keltett a telefonom helyett, amiért nem tudom hálás legyek-e. De legalább reggelit is kaptam, nem rossz, ha nem egyedül vagyok otthon.
- Mikor értél haza? - kérdeztem tőle reggeli közben. Láttam rajta, hogy fáradt, de különösebben nem akartam vele foglalkozni, hiszen van saját életem, amivel törődnöm kell.
- Éjfél körül talán... Vagy egykor...? - merengett el a válaszadásnál, én meg úgy döntöttem nem várom meg, amíg kitalálja. Gyorsan felkaptam a cuccom és már rohantam is. A kellemes időjárás miatt még szép azt idő és a reggeleget is át lehet vészelni egy pulcsival. A friss levegő felfrissített. Így értem be a suliba, ami még mindig új volt nekem. Kicsit elkeveredtem a tömegben, akármennyire is igyekeztem céltudatosan utat vágni. Megkeményítettem a vállaimat, hogy én is fellökhessek másokat, akik nem hajlandóak kikerülni, ám rossz időben volt rossz helyen. Illetve annyira nem lehetett véletlen, hiszen egy öblös női hang kiáltott rám, ahogy neki mentem.
- Áh, Chloé kisasszony, épp magát kerestem! - kiáltott rám az igazgatónő a hangzavarban. Felemeltem rá ártatlan kék szemeimet, remélve, hogy nem tettem semmi rosszat.
- Még nem választott klubbot, pedig igazán ideje lenne. A kosár és a kertész klubok tudnak még embert befogadni. Menjen, keresse meg Nathanielt és csatlakozzon valamelyikhez. A szavaira hevesen helyeseltem, de csak következő szünetben voltam hajlandó ezzel foglalkozni. Addig is ott volt a tanóra, amire be kellett ülnöm. Meglepetésemre ott volt Castiel, akiről azt hittem el fogja lógni az órák nagy részét. Egyenesen felé vettem az irányt, út közben intettem a lányoknak.
- Ez a hely foglalt! - rivallt rám a vörös, mire én meglepetten torpantam meg a pad mellett.
- Igazán? Csak nem nekem? - tettem fel az ironikus kérdést, majd minden visszakozás nélkül ültem le a székre. Összehúzott szemöldökökkel meredten rám, én pedig egy elégedett, széles mosollyal válaszoltam neki.
- Tápászkodj fel, deszka, ez a hely Lysanderé - mondta újból, majd elnézett mellettem egy adott pontra. Pár pillanat múlva követtem a szemeit, és egy mellettem magasodó alakot vettem észre. Ezüst haja válláig ért. Eleinte nem tudtam mi olyan érdekes benne, amikor észrevettem a heterokróm szemeket és a viktoriánus ruházatot.
- Téged valami más korból hoztak ide? - kérdeztem tőle kíváncsian, mintha nem is gúnyolódni szeretnék. Nem is igazán az volt a szándékom, egyszerűen csak kicsúszott a számon.
- Nem, nem igazán - mosolygott rám álmatagon, egyáltalán nem tűnt sértettnek. - Ő lenne Chloé? - nézett vissza Castielre kérdőn.
- Igen, de mindjárt megy. Ott még van üres hely - Castiel oldalra dőlt és egy vadul integető alak felé mutatott, aki nem más volt, mint Ken. Elég egyértelműen jelezte, hogy üljek mellé. Idő közben becsöngettek. Én megmakacsoltam magam, érdektelenül néztem vissza Kenről a másik két fiúra. Lysander hirtelen a nyíló ajtó felé kapta a tekintetét, majd vissza ránk.
- Chloé, maradj nyugodtan. Majd én átülök - intett nekünk és leült Ken mellé. A pápaszemest még elnéztem egy kicsit, ahogy csalódottnak tűnt. Elbizonytalanodtam. Na meg el is merengtem azon, hogy mennyire belém lehet esve, én pedig állandóan megbántom. Kicsit lehetnék vele kedvesebb.
Miután a tanárt köszöntöttük és mind helyet foglaltunk, mosolyogva néztem Castielre.
- Milyen rendes a barátod, hogy ideülhettem melléd - mondtam fülig érő vigyorral.
- Ja, oltárira. Megint elhagyta a jegyzetfüzetét - a vörös tekintete unott, sőt kifejezéstelen, úgy nézett el a pad felém eső szélére, ahol egy oda nem illő füzet hevert. Kíváncsian vettem fel, néhány lapot végig is pörgettem. Kicsit morcosan figyelte, amit csinálok.
- Szünetben visszaadom neki. Mit mondtál, hogy is hívják? - kérdeztem, majd a többiek feje felett az ezüsthajút kezdtem vizslatni.
- Lysander, és nem szereti, ha a cuccai közt kutatnak.
- Jól van, na! Csak belenéztem! - kezdtem el védekezni, kicsit talán hangosan is, mert a tanár a táblánál lég szigorúan nézett rám és még páran is hátra fordultak. Forgattam a szemeim, de ezután viszonylag csöndben maradtam. Néha váltottam pár szót Castiellel, de egyébként nem történt semmi érdekes. A végére mind a ketten a padon feküdtünk és halálra untuk magunkat.
- Lysander! Itt a jegyzetfüzeted. Ott felejtetted a padon - szaladtam a fiú után, aki zavarodottan fordult felém.
- Köszönöm, izé... Elfelejtettem a neved, ne haragudj.
- Chloé... A nevem, Chloé - feleltem neki meglepetten, hogy lehet ilyen szita az agya, amikor még az óra előtt tudta ezt. Várjunk csak! Ha óra előtt tudta a nevem, akkor hallott már rólam valahonnan! De mihelyst utána tudtam volna ennek kérdezni, Lysander már el is tűnt. Elhagyatottan álltam az egyik pad mellet, míg mindenki kifelé rohant.
- Szia, Chloé! Mi újság? - kérdezte egy lányhang mellőlem. Odafordultam és Rosaliát láttam magam előtt.
- Helló! Semmi... Be kéne lépnem egy klubba, szóval sietek - ráztam le gyorsan az ezüsthajút, majd a többiek nyomában én is eltűntem. Nem nagyon van kedvem trécselni, mikor van egy feladatom, sőt Castielt is elveszítettem a szemem előtt. Nem maradt választásom, a DÖK terem és egyben Nathaniel felé vettem az irányt.
- Szia! Be kéne iratkoznom egy klubba. Azt hiszem a kertészkedést választom - mondtam Nathanielnek, időt sem hagyva neki a válaszadásra. Elmosolyodott. Gondolom örült, hogy végre valaki határozott és gyorsan letudhatjuk ezt az egész dolgot.
- Rendben... Szerintem máris van rád szükség. Én nem tudom megmutatni neked a klub helységet, sok a dolgom. De ha megkérsz valakit szívesen megteszi biztosan - mondta, amint befejezte nekilátott a papírmunkának, hogy a kertész klub tagja lehessek. Megköszöntem, majd elköszöntem. Igazából reménykedtem benne, hogy majd azt mondja, már mindenhol betelt az összes hely, hiszen pont emiatt és a hasonlók miatt nem akartam ide jönni. Inkább magányra vágynék vagy valami, nem pedig arra, hogy jobbra-balra rohangásszak.
Az udvaron találtam meg Castielt.
- Hali! Meg tudnád nekem mutatni, merre van a kertész klub? - álltam elé csípőre tett kezekkel, unott tekintettel. Végigmért, majd gúnyos mosoly gyúlt az arcán.
- Mész füvezni? - kérdezte gonoszan. Redőkbe szaladt a homlokom.
- Nem, megyek gyomokat szedni. De azt kérdeztem, hogy nem kísérsz-e el? - néztem rá morcosan, mire az ő arca is elkomorodott.
- Mi vagyok én? Úti kalauz? - kérdezte dühösen. Sóhajtottam egy nagyot, lesüllyedtek a vállaim.
- Jó, akkor megkeresem Lysandert, hátha ő segít! - mondtam felbuzdultan, erre megváltozott az arckifejezése. Már fordultam is meg, mire a kezem után kapott, de elég gyorsan el is engedte. Felhúzott orral, gőgösen néztem vissza rá.
- Na mi van? - kérdeztem, mintha nem tudnám mit akar mondani.
- Megmutatom... - mondta gyorsan, majd kelletlenül leugrott a pad háttámlájáról, ahol általában tanyázni szokott. Elmosolyodtam és szökdécselve indultam utána. Nem tartott sokáig odatalálni. A suli oldala mellett volt néhány ágyás és cserép, na meg egy fóliaház. Egész nagy kert volt, sőt, inkább hosszú.
- Jó gyomlálást! - mondta újra gúnyosan vigyorogva, talán még kacsintott is hozzá egyet, majd otthagyott. Tanácstalanul néztem körbe. Elkezdtem sétálni, mire megakadt a tekintetem két cserépen és egy feliraton. "Vidd el ezeket a DÖK és az osztályterembe!" - szólított fel a macskakaparás. Kelletlenül kaptam fel a virágot és a páfrányt. A DÖK teremben rögtön szembetaláltam magam Nathaniel rosszallásával, s az allergiájára hivatkozva azon nyomban elhajtott engem a begóniával, a páfrányt meg kikapta a kezeim közül. Megrökönyödve vittem át a virágot az osztályterembe, hogy aztán ott is maradhassak a következő órára. Castiel miatt inkább odakuncsorogtam magam Lysander mellé, s az órán néha gúnyos pillantásokkal fordultam hátra Castiel felé. A tekintetünk többször is találkozott, ő pedig eleinte morcosan nézett vissza, végül már inkább csak elkapta a tekintetét. Amint kicsöngettek, se puszi, se pá, csörtettem ki a klubba. Ott továbbra sem láttam senkit, ezért úgy döntöttem, hogy körbenézek, ha már senki sem vezet körbe. A végében állt az üvegház, homályos borítása miatt nem láttam semmit abból, ami bent nőtt, ezért egy kis noszogatás után sikerült belöknöm a kis ajtót. Leesett az állam, és nem a bent tomboló hőségtől. Alig futtattam végig a szemem a veteményesen, amikor valaki megragadta a karim és erőteljesen kirántott onnan, majd becsukta mögöttem az ajtót.
- Mégis mit képzelsz magadról? Ki mondta, hogy bemehetsz oda? - kérdezte ingerülten, visszafogott hanggal egy zöldes hajú fiú.
- Féltél, hogy elszívom az összes füvet egyedül?! Olyan sok van odabent, hogy nem kéne irigynek lenned! - kiáltottam hangosan, hiszen teljesen kiakadtam. Ugyanis a házikóban kenderek sorakoztak szorosan egymás mellett, ameddig csak a szem ellátott.
- Ne olyan hangosan, idióta! - szólt rám rémülten. Villámgyorsan nyitotta ki az ajtót és tuszkolt be rajta, hogy becsukja magunk után.Én kikerekedett szemekkel néztem rá, továbbra is csak hitetlenkedni tudtam.
- Haver, ez nagyon durva! Én meg azt hittem, hogy valami muskátli ültető növényhez beszélős csoportba csatlakoztam! - nyökögtem továbbra is teljesen ledöbbenten. Ő már kicsit megenyhült, hogy bejutottunk a házikóba, de még mindig ideges volt. Levette a kertész kesztyűit és az egyik ágyás mellé dobta. Izzadt tenyerét kezdte dörzsölni, majd a homlokát.
- Mindegy... Most már láttad, csak kérlek ne mondd el senkinek! Amúgy ki vagy te? - kérdezte, fáradtan nézett rám.
- Chloé vagyok. Ebbe a klubba iratkoztam be... - összefontam a karjaim a mellkasom előtt és újra körbenéztem a helyen. Mennyi cannabis!
- Az én nevem Jade - mutatkozott be ő is.
- Szóval te vagy itt a helyi füves? - kérdeztem, várakozóan néztem rá.
- A botanikus kifejezést jobban szeretem - mosolygott rám kicsit huncutul, de egyben nyomottan is. - Akkor megbízhatok benned? - kérdezte várakozva.
- Igen... Mi előnyöm lenne belőle, ha beköpnélek? - kérdeztem. A fejét csóválta, mintha csak egy gyerek butaságát hallaná. Hagyta, hogy ott maradjak, amíg ő a növényeivel foglalkozik. Pár perc csönd után beszélgetni kezdtünk, hálás voltam, hiszen nem a régi életemről kérdezgetett, hanem amolyan hétköznapi dolgokról. Viszont ő elmesélte, hogy egy-két éve elballagott már, de azért még visszajár, hiszen a szívéhez nőtt a kis kert.
- Milyen meleg van! - nyögtem, majd kibújtam a pólómból. Eleinte meglepetten nézett rám, aztán vállat vont.
- Kérsz? - kérdezte, ahogy az egyik zsebéből előhalászott egy spanglit. Nemet intettem, de azért ott maradtam vele beszélgetni. Egy idő után kinyílt az ajtó. Mindketten ijedten pattantunk fel, de csak Castiel volt.
- Hát itt vannak a füvesek! - kiáltott ránk, mondhatni vidáman.
- Botanikus! - javította ki Jade. Castiel meglepődött, amikor rám nézett, hiszen póló nélkül, melltartóban ücsörögtem, próbálva elviselni a meleget. Valami pirosság gyúlt az arcán és egy kis agresszió tűnt fel a szemében.
- Mit csinálsz itt Chloé? Már rég becsöngettek. Eljöttelek megkeresni, azt hittem, elástad magad muskátlinak - mondta ingerülten. Csak nem féltékeny lenne?
- Lazíts, Cas, csatlakozz! - mondta Jade, már jócskán készen. Alig vette észre mi folyik körülötte, a meleg és a szag pedig engem is elbódított kissé. Álmatagul mosolyogtam a kettő srácra, mire  vörös sóhajtott egy nagyot, majd bejött és becsukta maga mögött az ajtót.
- Oké! Csatlakozom a füvesekhez.
- Botanikus! - kiáltottuk Jade-del egyszerre.