-A KEZDETEK-
Éppen a másik oldalamra fordultam, amikor megszólalt mellettem az ébresztő. A telefonom valami alap csengőhangot játszott, mivel új még az iPhone-om és alig állítottam be rajta valamit. Alig pár másodperc múlva, hogy morcosan a fejemre húztam a párnát, robbant be a keresztanyám a szobámba. Karikás szemeimmel néztem rá.
- Jó reggelt, virágszálam! Mosolyogj, hiszen ma végre suliba mehetsz! - kiáltotta, s minden függönyt elhúzott a szobámban.
- Ja, jó. Nagyon örülök - mondtam. Kikászálódtam az ágyból és elmentem fogat mosni, utána pedig a tükröm előtt kezdtem leltárba venni a ruháim. Hiába nem volt kedvem bemenni, attól még jól akartam kinézni. Egyszerű hosszú farmert húztam, fölé egy halvány rózsaszín inget. Hosszú szőke hajam kiengedve hagytam.
- CHLOÉ! - keresztanyám kiabált megint, most már a konyhából.
- MEGYEK! - kiabáltam vissza dühösen. Fenének sem volt kedve bemenni a suliba, főleg nem idegenek közé. De azért még elvégeztem az utolsó simításokat magamon, felkaptam az iskola táskám és lementem. A szemem megakadt keresztanyám Pixie lila haján. Mindig ilyen volt neki? Nem nőtt már ki ebből? - kérdeztem magamtól.
- Itt a reggelid. Uzsit is csomagoltam. - az asztalon reggelizőpehely ázott egy tányérban, az uzsonnám pedig egy dobozba volt elcsomagolva.
- Akkor elmentem - jelentettem be, de Pixie még megállított és magával szembe fordított.
- Olyan üszke vagyok rád! Szerezz sok új barátot és vigyázz ám a fiúkkal! - mondta.
- Oké. Szia! - köszöntem el tőle minimál stílusban. A dühöm elmúlt, sétálás közben pedig inkább elszomorodtam. A tenyerem izzadt az ismeretlen hely gondolatától is. Egy húsz perces séta után érkeztem meg a Sweet Amoris gimibe. Sok diák igyekezett befelé a kapun, nekem pedig megfordult a fejemben, hogy még ellóghatok. De első nap bizonyára nem lenne tanácsos. Nagy levegőt vettem és beléptem.
Eleinte tanácstalanul lépdeltem jobbra-balra, végül sikerült rájönnöm, hogy az igazgatónőt kéne megkeresnem. Ahogy próbáltam átküszködni magam a tömegem, néhányan meglöktek, de egy pillantásra se méltattam őket. Az igazgatónőt a tanáriban találtam meg.
- Jó napot! Chloé Tailor vagyok, az új diák - mutatkoztam be ártatlanul. Izzadó tenyerem a farmeromba töröltem. Próbáltam magabiztosan a szemeibe nézni,de nem tudtam nem észre venni, hogy milyen öreg és kövér.
- Szia! Á, igen igen. A beiratkozási pénz kéne, egy igazolvány kép, na meg néhány irat kitöltése. De ezekkel nem én foglalkozom, hanem a DÖK elnök, Nathaniel. Arra találja a DÖK termet - kihajolt az ajtón és elmutatott a folyosón az egyik irányba. Arra fordultam, majd vissza a nő felé.
- Köszönöm - feleltem gyorsan, majd fordulhattam is meg, hogy elinduljak arra, amerről jöttem. Az ajtó nyitva volt, úgyhogy amint kopogtam, be is mentem egyből.
- Hahó! Elnézést, a DÖK elnököt keresem - bedugtam a fejem, körbenéztem és rögtön észre is vettem egy szőke srácot. Kezeiben több irattal ácsorgott, kedves mosollyal fordult felém. Ez a mosoly az én ajkaimra is rácsalt valami fölfelé ívelő görbületet.
- Szia! Én lennék a DÖK elnök, Nathaniel. És te pedig...? - kíváncsian nézett rám, én pedig teljesen zavarba jöttem ettől a bemutatkozástól. Nagyon rég nem ismerkedtem új emberekkel. De kívülről nagyjából magabiztos maradtam. Na meg ha ő a DÖK elnök nem árt jóban lenni vele, ha esetleg valami el kell tussolni, vagy előnyt szerezni. Még szélesebben elmosolyodtam.
- Én vagyok az új diák, Chloé Tailor. Az igazgatónő küldött a papírokért - feleltem gyorsan, aztán várakozva néztem, ahogy babrált egy kicsit a papírokkal. - Na? - kérdeztem, mikor már egy perce szórakozott velük.
- Ne haragudj, de év eleje van és kicsit elúsztam a munkával. Vissza tudnál jönni később? - kérdezte egy elnéző mosollyal az arcán. Ez a szétszórtság kicsit felpumpálta az agyvizem, de egy hasonló elnéző mosolyt, enyhe gúnnyal fűszerezve, villantottam rá.
- Persze. Szia! - válaszoltam gyorsan és kilibbentem az ajtón. Odakint alig tettem pár lépést, egy ismerős hangot hallottam a kavalkádban. Jaj, ne! - gondoltam magamban.
- Szia Keeen! - fordultam a hang irányába, ahol egy alacsony, pápaszemes fiú ácsorgott levakarhatatlan mosollyal az arcán. Magamban szenvedtem, de kívülről ez nem látszódott. Gyanúm ugyanis beigazolódni látszott.
- Chloé! Átiratkoztam az előző sulinkból ide. Kicsit aggódtam érted, amiatt, ami a szüleiddel történt. Gondoltam szükséged lesz egy támaszra - a fiú, Ken olyan furán beszélt. Én pedig végig mosolyogtam, csak a végén komorodtam el. Pedig mindig kedves voltam ezzel a sráccal, azt hiszem belém van zúgva és nem akarom megbántani, az apja pedig katona. Lehet nem is lenne tanácsos. De így, hogy felhozta a szüleim, rettentően letörte a hangulatot.
- Erről nem akarok beszélni - mondtam suttogva, teljesen komolyan. - Úgy tudsz a legjobban támogatni, ha békén hagysz egy kicsit - folytattam. Hátat fordítottam és otthagytam. kicsit aggódtam ugyan, hogy hogyan fog erre reagálni, de a szavaim vissza már nem szívhattam. Az udvarra rohantam levegőzni. Elegem lett abból, hogy mindenki csak támogatni akar és mindenki csak sajnálkozik! A földet nézte, dühöngve rohantam, de odakint a szabad ég alatt nekimentem valakinek.
- Hé! Nézz már magad elé! Vak vagy?! - kiáltott rám a feszes mellkas tulajdonosa. Rögtön felemeltem kék szemeim, hogy megnézzem ki az, aki ennyire mogorva. Egy vörös, félhosszú hajú fiú nézett le rám dühösen. Magamban gúnyosan elvigyorodtam, hiszen ez a valaki nem sajnálkozott.
- Dehogy vagyok! Viszont minden bizonnyal te lehetsz itt az atyaúristen, akinek nem szabad nekimenni. Mi? A helyedben én is odafigyelnék néha - mondtam én is hasonló hanghordozással. Terpeszbe álltam, összefontam a karjaim a mellkasom előtt és olyan határozottan néztem rá, ahogy csak tudtam.
- Nocsak, te biztos új vagy itt, mégis ismersz engem - mondta gonoszan mosolyogva. Én pedig büszke voltam rá, hogy ez az illető mosolyog miattam és tudok vele pörlekedni. Még jobban kihúztam magam és felemeltem a fejem.
- Új vagyok, igen. Ez az első napom, de máris belekötöttem a helyi vagányba - mondtam továbbra is gúnyosan viccelődve, hiszen ő is ebben a stílusban beszélt velem.
- Nem biztos, hogy megúszod büntetlenül, deszka - mondta a srác, miközben úgy tűnt eleinte élvezte a beszélgetést, de mostanra már kezdett elege lenni belőlem. Összeszűkültek a szemeim.
- Igen? És mit akarsz csinálni? Meghúzod a hajam? - kérdeztem tettetett aggódással a hangomban. - Mindegy is, ne válaszolj! Megkeserülöd még, hogy nekem jöttél! - fenyegettem meg, majd otthagytam. Jól esett beszélgetni a vörössel, nem szánt meg és viselkedett velem óvatosan mint bárki más. Elhatároztam, hogy keresni fogom még a társaságát, de egy pasit sem szabad elhalmozni a jelenlétünkkel, mert a végén még megunnak. Jobb felkelteni az érdeklődését, aztán hagyni had tetőzzön, míg mi otthagyjuk. Igazából még nem tudtam hova menjek, de sikerült egész magabiztosnak tűnnöm. Úgy döntöttem visszamegyek Nathanielhez, hátha megtalálta a papírjaimat.
- Szia! Na megtaláltad? - kérdeztem, ahogy bementem a DÖK terembe. Erre a fiú kétségbeesett szempárjával találtam szembe magam.
- Ne haragudj, de nincs itt egy sem. Úgy tűnik mégsem sikerül beiratkoznod a Sweet Amoris gimibe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése